2016
MÁR 01.

Lazukics Anna - Jugoszlávia 1954 - 1989

2016. március 4-én nyílik meg Lazukics Anna fotóművész "Jugoszlávia 1954 és 1989" című kiállítása a Mai Manó Házban. Lazukics Anna vajdasági fotográfus mostani kiállítása válogatás életművéből.

Lazukics Anna- Krumpliültetés

Lazukics Anna - Jugoszlávia 1954 - 1989 kiállítás

Kurátor: Csizek Gabriella, művészettörténész

Megtekinthető: 2016. március 04. - április 03. 
minden hétköznap 14-19 óra között,hétvégén 11-19 óra között.

Lazukics Anna vajdasági fotográfus/fotóriporter nevét ideje megtanulnunk. Tőlünk térben és időben is csak karnyújtásnyira ő volt az az ember, aki a humanista fotográfia hagyományait követve évtizedeken keresztül örökítette meg a körülötte történteket. Ő volt az egyetlen, aki - nemcsak a Vajdaságban, hanem az akkor még létező Jugoszlávia területén is - dacolva az akkori szokásokkal az 1950-es évek végén, nőként a fotóriporteri hivatást választotta. Aztán tehetségével és állhatatosságával kivívta magának a jogot ahhoz, hogy évtizedeken keresztül képei jelenhessenek meg a Magyar Szó,  majd a Képes Ifjúság című újságok lapjain.

A mostani kiállítás válogatás életművéből. A fotográfiák Jugoszlávia 1954 és 1989 közötti időszakába engednek bepillantást. Mindennapi, különös pillanatokat láthatunk a városi lét mozzanataiból és a falvakban élők természetközeli világából. Lazukics Anna empátiával, kivételes érzékenységgel elkészített felvételeiben a szüleink vagy akár a magunk múltjára is ismerhetünk.

Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora


"Hiszem, hogy szabad választás, mert erről tanúskodnak képei is. Érdeklődése a mai napig állhatatosan szerteágazó, többirányú. Témáit a körülötte zajló események sokféleségében leli meg. Anna a csobogó életet fényképezi.

Képein ott van a gyerekek öröme, egy pillanatnyi pihenés, a nehéz munka, egy család beletörődése abba, hogy egy vasúti kocsiban töltik életüket, egy öregasszony bánatos, bölcs tekintete, a vasárnapi ünneplőruhájukba felsorakozott férfiak, egy kor státusszimbólumát jelentő autó, a mindenre képes Fityó, a család "limuzinja", amely, ha kellett, teherszállításra is szolgálhatott? És mindez néha szélfúvásban, nehéz szürke ég alatt, néha napsütéssel felvidítva, a falusi vásáron vagy a világ nagyvárosainak utcáin.

Lazukics Anna felvételeinek van egy különös ismertetőjele is. Titkuk a részletekben rejlik, és ezért nem szabad csupán felületes pillantást vetni rájuk. Lehet, elmulasztunk valamit, és akkor sokat veszítünk. Néha a háttérben van elrejtve egy látszólag apró részlet, ami értékessé, érdekessé teszi a képet. Keressük meg a kisfiút, aki magára hagyva a tükör előtt szórakozik, amíg a felnőttek "fontos" dolgokkal foglalkoznak, vagy mit keres a kecskéjét áruló férfi mögött egy tölcséres gramofon; figyelmesen nézzük a fejkendős asszonyok vagy a vidám oxfordi diákok szemébe, és derítsük ki mit rejt a tekintetük?"

Dobrila Martinov, fotóművész, a Szerb Matica  tudományos kutató és lexikográfiai bizottságának  tagja.

"A fotó keletkezését mindenképpen egy megfontolási folyamat előzi meg, de maga a kép egy pillanatnyi döntés eredménye. Ilyen kontextusban lényeges a szerző valóság iránti álláspontja, és talán ezért hű Lazukics Anna örök témájához - az élethez. [....]

Lazukics Anna opusa a dokumentum, a fotózsurnalisztika és a művészi fotó ötvözetét jelképezi. Képei nemcsak a Magyar Szó és a Képes Ifjúság hasábjain jelentek meg, ahol fotóriporterként dolgozott, hanem számos csoport- és egyéni kiállításon is láthatta őket a közönség. Képei mindig a helyszínen készültek, beállítás nélkül, a mindennapi élet és a körülötte zajló eseményekről tanúskodnak. Riportfotói és művészfotói is ugyanazokat a jegyeket viselik magukon. Ő azon szerzők közé tartozik, aki kitűnő megérzéssel rögzíti a "döntő pillanatot", a pillanatnak azt a töredékét, amely érthető információt közöl, és ezt sajátos humorral teszi, különös érzékenységgel az élet retorikája iránt."

Lazukics Anna- A felnőttek unalmasak

Jelena Matic, a művészet- és médiaelmélet magisztere

"A napilap dokumentarista, eseményeket dokumentáló fotóriporteri stílusát Anna sikeresen ötvözte a jó szemű fotográfusokra jellemző esztétikai érzékével. Harmonikusan megkomponált képein - a szemlélő tekintetét nem "húzza félre" oda nem illő képelem - a bemutatásra szánt úgynevezett fő téma mellett mindig találunk még valamit, valami pluszt, ami megkülönbözteti az egyszerű dokumentum- vagy eseményfotótól.  Már-már pajkos gyermeki huncutsággal "rakja bele" képeibe a mellékesnek tűnő apró részleteket, változtat a "megállok és kattintok" fotós nézőpontján, alá, fölé, vagy egyszerűen mögé kerül a témának, legyen az lehajoló, balettcipőjét fűző, megkötő tüllszoknyás balerina, vagy a futballmeccset a falnak támasztott kerékpárokon pipiskedve figyelő asszonyok triója, ezzel csal mosolyt a szemlélő arcára."

Gergely József, ornitológus, fotóművész, újságíró

"Lazukics (leánykori nevén Hemm) Anna alkotótevékenységének útját mérföldköveket jelentő évszámok és nevek jelölik. Újvidéken született (1937), abban a Vajdaságban, ahol mindeddig ő az egyetlen nő, aki 1991-ben elnyerte, de a háború kitörése miatt sohasem vette át a művészfotózás mesterjelöltje diplomát. Karrierjének kezdetén pedig, tudomásunk szerint, nemcsak Vajdaságban, hanem a valamikori Jugoszláviában is ő volt az egyetlen fotoriporternő egy politikai-informatív napilapnál. Több évtizedes munka fűzi a Forum lapkiadóhoz, a Magyar Szóhoz, a Képes Ifjúsághoz és a ház többi kiadványához.

Újvidéki polgári családból származik. Zsablyai születésű sváb édesapjának a negyvenes évek elején jól menő divatrövidáru-kereskedése volt a Temerini utcában, a város akkori kereskedelmi fő ütőerén. 1945-ben, a történelmi események nyomására, önként ?beszolgáltatta? üzletét. Mivel ezután a család (1943-ban megszületett öccse, János, édesanyja, Piroska nem dolgozott) nehéz anyagi helyzetbe került, Annát Kúlára küldték a rokonokhoz, ahol kitanulta a varrónői mesterséget.

De ő többet szeretett volna. Már gyermekkorában édesapja (Sebestyén) mellett sokat olvasott. Kedvenc játéka is a könyvtárosdi volt. Ennek logikus hozadéka lett a művelődés és a továbbképzés igénye. 1954-ben beiratkozott az újvidéki Óvónőképzőbe, ahol azonnal jelentkezett a fotószakkörbe. Két kitűnő tanára, Aleksandar Bojkić és Povazsán Károly szerettette meg vele a fotózást, és nekik köszönheti, hogy a fényképezés egy életre a szenvedélyévé vált. Életútját mégis újságírással kezdte. Még középiskolás volt (1957/58), amikor már írogatott az Ifjúságba (a mai Képes Ifjúság elődje). Ezt megelőzően azonban, tanárai tanácsára, tagja lett az újvidéki Branko Bajić Fotóklubnak, amely akkor, a háború utáni ínséges időkben, kitűnő "iskolája" volt a fotózni vágyó fiataloknak. Itt lettek belőlük jó fotóamatőrök, közismert és híres fotóriporterek, fotóművészek. Anna itt ismerte meg leendő férjét, Stevan Lazukićot, aki később elnyerte a művészfotózás mestere rangot, és egyike volt a leghíresebb vajdasági fotóriportereknek. Itt ismerte meg Barta Gézát is, tanítóját, a vajdasági művészfotózás megalapozóját.

Az Óvónőképző után, 1959-ben beiratkozott az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére. Felbecsülhetetlen értéknek tartja, hogy lehetősége volt Ágoston Mihály tanár úr óráin akadémiai nyelvtudást szerezni. Újságírói munkájában ez óriási előnyt jelentett számára, és azt már ugyanabban az évben megtapasztalhatta. A Magyar Szó szerkesztősége értesítette, hogy felvették újságíró-gyakornoknak. Már munkája kezdetén természetesnek tartotta, hogy írásaihoz saját fotóit mellékelje. Sajnos, a lap akkori, nagy tiszteletnek örvendő és kivételes tekintélyű fotóriportere, Brezsán Gyula kijelentette, hogy "amíg ő ott van, addig nő nem lesz a Magyar Szó fotóriportere", és megtiltotta a laboránsnőnek, hogy előhívja Anna filmjeit. Ő azonban feltalálta magát, és az akkor szomszédos Dnevnik fotólaborjában dolgozta ki felvételeit. Így kezdődött Anna térhódítása a férfiaknak fenntartott területen, és ez a harc a mai napig tart, immár a XXI. században.

A családi kötelezettség, az egyetem, a kislánya (Kati) születése miatt meg kellett válnia újságírói munkájától. A lap korrektora lett 1972-ig. Ekkor került a Képes Ifjúság hetilaphoz.

Szavai szerint két legszebb éve volt az itt töltött idő, mert különféle témájú nagyriportokat írt, és a saját fotóival illusztrálta őket. Idővel azonban megállapította, hogy két munkát nem lehet egyszerre tökéletesen (mert mindig tökéletességre törekedett) elvégezni. Az igényes fotóriporteri munka egész embert kíván, a fotósnak át kell élnie azt, amit másokkal is éreztetni akar.

Kalapis Zoltán, a Magyar Szó akkori főszerkesztője 1973-ban felkérte Annát, jöjjön vissza, legyen a lap fotóriportere. (Nyugdíjaztatásáig itt is maradt.)

És ekkora kezdődik Anna igazi életútja a fotósok világában. Ennek a sikeres, de rögös útnak a jellemzői a szenvedélyes törtetés, kutatás, a napjainkban is fennálló patriarchális társadalom gátjainak folyamatos döngetése. Azt vallja: ?Nem az a fontos, hogy egy fotó szép legyen, hanem, hogy jó legyen! Azt fényképezem, ami adódik, ami körülöttem van. Szeretem a falut, a várost, az embert, a jelenlétét, hogy még akkor is érezzük, hogy ott van, ha nem látszik a képen."

Bojana Karavidić, újságíró, a belgrádi rádió (RTS1) újvidéki tudósítója





TOVÁBBI AJÁNLOTT CIKK!

Adatkezelési elvek

2333432432

4

324

32

432

432432